Két játszó ember, egy találkozás...

balogh-reka

Balog Réka - Rézi

Általános iskolás korom óta a színjátszás, alkotás, művészet az életem része. Ez az, amit legjobban szeretek csinálni, ezért választottam ezt szakmai utamnak is, így munkámat hivatásként tudom megélni, mint színházi nevelési szakember. A közösségek, a művészet, az állatok és növények, a játékosság, az alkotás azok a dolgok amik a legfontosabbak számomra. Szeretem érezni, hogy élek, életcélom az önfejlesztés minél több formában. Tudatosnak és intuitívnak tartom magam, egy egészséges bolondsággal megfűszerezve. Ezektől lesz kerek a hippi lelkem.

prainer-petra

Földesné Prainer Petra

Mindig szerettem a színpadi jelenlétet, a fényeket, az illatokat és a drámaközösségeket, játékokat, meséket. Idővel a neveléstudomány szippantott be az egyetemen, az, hogy mennyire nehéz felnőtté válni és mennyi adnak nekem a fiatalok csupán azzal, hogy gyerekek, álmodozók, tele vannak energiával. Ezeknek az együttesével vágtam bele a vállalkozó életbe, hogy teremthessek olyan közeget, ahol azt a végtelen életörömöt, ami bennük van, igazán meg lehet élni.

Ebből született az AZTABanda

aztabanda

Missziónk

Minden csoportalakuláskor az aztabandásokkal kötünk egy megállapodást. Ebbe nemcsak mi, hanem a résztvevők is kifejezhetik, hogy mire van ahhoz szükségük, hogy biztonságba érezzük magukat és fenntarthatóan tudjunk együttműködni, mint csapat. Annak érdekében, hogy kilépjünk a komfortzónánkból ugyanis jó, ha ismerjük és tudatosan kezeljük a komfortunkat. Mert akkor van amiből kilépni. Pedagógiai nézetek szerint létezik a komfort, a tanulási és a pánik zóna. Az elsőben nem tudunk fejlődni, hisz az nem kihívás számunkra. Legutolsóban nem tudunk fejlődni, hisz ott pedig túl intenzív a pánik érzése. A kettő közötti tanulási zóna megteremtésével jöhet létre az egészséges fejlődés, amiben a belső motiváció megteremtődésével saját tudást tudunk konstruálni. Ezek azok a dolgok amiket alapul veszünk mi is inklúzív szeretet pedagógiánkban, hogy egy közösségként egymás mellett és együtt is építkezni tudjunk. Mindezt támogatják az alap AZTABANDA értékeink: kedvesség, elfogadás, játékosság, alkotás, szeretet.

dramamunka

Lásd mindenkiben világít a fény

Száz csillogó szempár, oly sok remény

Számít minden ötlet és vélemény

Mindenkinek jár az aztaélmény

Azta, milyen szép

Azta, mennyi kép

Minden montázs és emlék a szívemben él

Azta, kreatív

Mindig pozitív

Kommunikatív

Semmi baj, ha sír

Azta mennyi szív

Vattacukor híd

Kapcsolódik és lüktet, közösségbe hív

Azta, boldogság

Örök ifjúság

Mindig nyitva be nem zár, a csodaország

Bandatag vagyok 

Az is maradok 

Én a halvány napfénytől is gazdagodok

Itt vagyok, tudod

Meg sose unod

Mindegy ki vagyok, te azt is elfogadod

Azta milyen szép 

Azta mennyi kép

Minden montázs és emlék a szívedben él

Kérdezz...

...Rézi felel.

A titkos válaszok megtekintéséhez kattints a kérdésre!

Mit üzennél a világnak?

Élj úgy, hogy annak a 8 és a 80 éves éned is őszintén tudjon örülni.

Milyen állat lennél?

Pillangó

Ha az életedről könyv készülne, mi lenne a borítón?

Színek, hangjegyek, formák, virágok, pillangók, buborékok, vonalrajzok, könnycseppek, szemek…

Mit szeretsz a legjobban Petrában?

Azt, hogy nyitott, őszintén és kedvesen érdeklődő mindenki felé.

Milyen AZTAÉLMÉNYT éltél meg már az aztabandás éveitek során?

Nagyon nagy hatással volt rám azaz AZTA élmény, amikor egy ovis táborozó odajött a napközbeni pihentető relaxáció után és megölelt. Majd azt mondta, hogy tudtam Rézi, hogy te küldted a napsugarakat közben, láttam és éreztem. Ez számomra egy nagyon őszinte, egymásra figyelemmel teli kapcsolódás volt. Ezt tette egy közös AZTA élménnyé.

...Petra felel.

A titkos válaszok megtekintéséhez kattints a kérdésre!

Mit üzennél a világnak?

Mindenre van megoldás és az élet szép, merd értékelni az élet apró örömeit!

Milyen állat lennél?

Cica

Ha az életedről könyv készülne, mi lenne a borítón?

Én lennék rajta a nagy hajammal, de közelebbről nézve az egész emberekből lenne megcsinálva, rajta lennének a családtagjaim, barátaim, ismerőseim, akik formálnak engem, belőlük rajzolódna ki a portrém montázsszerűen.

Mit szeretsz a legjobban Réziben?

Az őszinte tiszta szeretetet, ami Réziben van és hogy ennyire tudja használni az eszét és a szívét egyaránt.

Milyen AZTAÉLMÉNYT éltél meg már az aztabandás éveitek során?

Nehéz egyet kiemelni, de talán nagy AZTAÉLMÉNY, hogy lehet keverni a munkát és a barátságot, sőt, talán a így méginkább hivatásként élhetem meg ezt az egészet, amibe belekezdtünk. Ha ki kellene emelnem egy konkért AZTAÉLMÉNY, akkor most az jut eszembe, amikor egy anyuka könnyeivel küszködve köszönte meg, hogy a csoportban ennyire önmaga lehet a kislánya, majd én is a könnyeimmel alig bírva fejeztem ki, hogy köszönöm, hogy mennyit jelent a gyermeke jelenléte a csapatnak és, hogy az elindulás óta aktív tagja a közösségnek.